Fadrusz János (1858–1903)

Szegény pozsonyi zsellércsaládban született. Korán kitűnt rajztehetségével, prágai katonai szolgálatából hazatérve főként porcelánfestésből élt. A szobrászművészi pályáról álmodozó fiatalember – szülei neheztelése ellenére – visszautasította a herendi porcelángyár jó fizetést kínáló rajzolói állásajánlatát, s végül a pozsonyi takarékpénztár ösztöndíjával 1888-ban kezdhette meg tanulmányait a bécsi Képzőművészeti Akadémián.

1891-ben, Krisztus a keresztfán című szobrával országos elismertséget szerzett. Alkotását a bécsi Képzőművészeti Akadémia első díjjal ismert el. A siker nyomán 1892-ben szülővárosától, Pozsonytól megbízást kapott Mária Terézia lovasszobrának elkészítésére. Az elismerés Európa vezető köztéri szobrászainak sorába emelte. Leghíresebb alkotása az 1902-ben, Kolozsvárott felavatott Mátyás Király -szoborcsoport, amely a historizmus európai szemmel is kiemelkedő emléke. A mű Corvin Mátyás magyar ábrázolja, amint lován ülve, egy bástyáról előre tekint. A szobor mellékalakjai a győztes csatákban szerzett zászlókat terítenek a király elé.

Megbízásai elsősorban nagyszabású történelmi emlékművek megvalósítására irányultak. Bár erőt sugárzó kompozíciói klasszikus tradíciókat őriznek, szakított a kor köztéri alkotásait jellemző patetikus stílussal. Klasszikus szobrászati tradíciókat őrző alkotásait realizmus és szuggesztivitás jellemzi. A fiatalon elhunyt művészt egyedi látásmódot képviselő alkotásai a korszak legnagyobb szobrászegyéniségei közé emelik.

Sikerei zenitjén Budapesten telepedett le, műterme az Osztrák-Magyar Monarchia művészeti életének egyik központjává vált. Mátyás-szoborcsoportja 1900-ban a párizsi világkiállítás nagydíját is elnyerte.