Munkácsy Mihály (1844–1900)

Szüleit fiatalon elveszítette. Gyámja ügyvéd nagybátyja lett, aki neveltjét – gyenge tanulmányi eredményei miatt – asztalosinasnak adta. Segédlevele megszerzése után betegen tért vissza nagybátyja házába, ahol megismerkedett Szamossy Elek festőművésszel, aki felismerte tehetségét és tanítványává fogadta. A Magyar Nemzeti Múzeum Képtára vezetőjének ajánlólevelével iratkozott be a müncheni Képzőművészeti Akadémiára. 1867-ben állami ösztöndíjjal utazhatott a párizsi világkiállításra, 1873-tól – De Marches bárónéval kötött házassága után – pedig Párizsban élt.

Első drámai fejtanulmánya, az Ásító inas küzdelmes inaséveinek emlékét idézi. Miután Siralomház című festményét Párizsban aranyéremmel jutalmazták, elismert művésszé vált, s a következő években életképek sorát (Korhely férj, Éjszakai csavargók) készítette el. 1878-ban készített Milton című festménye – a vak költő ábrázolása Munkácsy romló egészségi állapotára is utal – történelmi ihletésű életkép, melyet 1878-ban a párizsi világkiállítás aranyérmével jutalmaztak. Kora egyik legnagyobb portréfestője volt, műkereskedője kérésére számos tájképet, szalonenteriőrt és világcsendéletet is készített. Trilógiája – Krisztus Pilátus előtt (1881), Ecce Homo (1896), Golgota (1884) –, mely a korabeli felfogással ellentétben Krisztus emberi mivoltát hangsúlyozza, Európában és az Egyesült Államokban egyaránt nagy sikert aratott.

Munkácsy stílust és iskolát teremtett, romantikus realizmusa jelentős inspirációs erővel hatott a fiatal festőnemzedék művészetére. Sokalakos, drámai hatású életképei virtuóz művészi eszköztárról tanúskodnak, festői életműve a magyar és egyetemes művészet egyik kiemelkedő teljesítménye. Számos külföldi festőakadémia tagjának megválasztották, kitüntették a Ferenc József-rend lovagkeresztjével, a svéd Északi csillag-renddel, a bajor Szent Mihály-renddel, és a Francia Becsületrend tiszti, majd parancsnoki fokozatát is elnyerte.